Analitikus szivárványfilozófia és Newton végtelenül egyszerű színelmélete
DOI:
https://doi.org/10.14232/kulonbseg.2013.13.1.110Absztrakt
Newton színelméletének első publikált változata, az 1672-ben az angol Királyi Társaságnak küldött levél, ötödik tételében így fogalmaz:
„[…] tehát kétféle szín létezik: Az egyik eredeti és egyszerű, a másik viszont összetett. Az eredeti, vagyis elsődleges színek: a vörös, a sárga, a zöld, a kék, és a bíborlila, valamint a narancssárga és az indigókék és a közbülső színek végtelen sorozata." (Newton 1977, 21)
Ahhoz, hogy ezt a szokatlan megfogalmazást racionális stratégiának tekinthessük, felvázolom azokat a feszültségeket az optika formálódó nyelvében, amelyek elemzésével bemutatható a matematizáló hagyomány, a késői skolasztika és a formálódó korpuszkuláris filozófiák fogalmi rendszereinek mély konfliktusa, és ezen keresztül új szempontból értékelhető Newton stratégiai manőverezése az optikai elmélet színdefiníciójában.
Egyfelől amellett érvelek, hogy a három válaszlehetőség közül a végtelen számú egyszerű szín nem volt problémamentesen illeszthető sem az arisztoteliánus színelméletekkel, sem a geometriai optikával, és Newton tételeinek kifejtésekor a megfogalmazások ezeket a konfliktusokat rejtik el. A stratégiai manőverezés a kor formálódó tudósközössége számára nem tette nyilvánvalóvá az elmélet teljes mélységét. Ut pictura poesis; az ábrázolási konvenció radikális átalakításában érdekelt Newton az öt és a hét szín lehetőségét vizsgálva az ábrákon keresztül is manőverez, hiszen színelmélete a kor több konvenciójával is ütközik. Az értékelés lehetőséget ad arra, hogy a Newton-recepció több, jól ismert Newton félre-értelmezését legitim és a kor fogalmi hálójába jól illeszkedő interpretációnak tekintsük.