KÜLÖNBSÉG (Difference)

Edmund Husserl metafizika-felfogásának főbb jellemzői és korszakai

Bence Marosán — 2024-03-18

A jelen írás fő témája Husserl metafizikával kapcsolatos felfogásának főbb fejlődési korszakai, valamint metafizika-koncepciójának legfontosabb sajátosságai. Mint azt megpróbálom majd megmutatni, Husserlnél három nagyobb, többé-kevésbé egybefüggő korszakról lehet beszélni: 1) az 1890-es évek elejétől az 1906/07 körül bekövetkezett „transzcendentális fordulatig” terjedő korszakról, 2) a „transzcendentális fordulattól” a húszas évek végéig nyúló időszakról, 3) végül a harmincas évek kései metafizikai koncepciójáról, melyet, Tengelyi László értelmezését követve, bizonyos joggal nevezhetünk az „őstények metafizikája” korszakának. Szeretném megmutatni, hogy Husserlnél a metafizikával kapcsolatos töprengéseknek – egész életművén keresztülhúzódó módon – három nagyobb szintje volt: 1) a metafizika ismeretelméleti, illetve fenomenológiai előkészítése és megalapozása, 2) a metafizika mint a valóság egyetemes és végső tudománya, és végül 3) a metafizika mint a „legfőbb és végső kérdések” (Isten, halhatatlanság) vizsgálódási területe. Mint arról a tanulmányban részletesebben lesz szó, az érett Husserl ez utóbbi, a lehetséges szemléletek területén végső soron túllépő területet, a fenomenológiai konstrukció módszerével próbálta meg fenomenológiailag hozzáférhetővé tenni.

Az igazság harmadik pillanata

Balázs Gyenis — 2024-03-18

Tőzsér János Az igazság pillanatai (2018) c. könyvében két érvet ad arra, hogy a filozófia művelése nem alkalmas módja a filozófiai problémák megoldásának: az egyik érv a filozófiai problémák természetéből, a másik metainduktív szkepticizmusból indul ki. Elsőként rámutatok, hogy a filozófiai probléma javasolt fogalmából következik az a tézis, miszerint nincsen formai különbség filozófiai problémák és (bizonyos alapvető típusú) tudományos problémák között, és érvelek amellett, hogy Tőzsér álláspontjával ellentétben a filozófiai probléma javasolt fogalmából nem következik, hogy a filozófiai problémákat reménytelen lenne megoldani. Másodszor rámutatok, hogy ugyanezen tézis egyenes következménye, hogy Tőzsér metainduktív szkeptikus érve hibás: vagy az ún. túlélési torzítás egy szélsőséges változata, vagy pedig körbenforgó. Mivel Tőzsér mindkét érve kútba esik, Tőzsér érvei alapján nincsen okunk arra, hogy szkeptikusak legyünk a filozófiai módszerek sikerességét illetően. A tanulmány zárásaként rámutatok, hogy Tőzsér The Failure of Philosophical Knowledge című, 2023-ban megjelent könyve sem tud kibújni a korábbi könyvvel szemben fent megfogalmazott kritikák alól.

A nemzeti identitás szűkebb és tágabb aspektusai

László Pék — 2024-03-18

Olay Csaba könyvét szempontból is fontos, hiánypótló írásnak tartom. Egyrészt a nemzeti identitáshoz szűkebben és tágabban kapcsolódó fogalmak tisztázása miatt, másrészt az implicit nemzeti identitás mint regionális identitás kihangsúlyozása miatt, harmadrészt pedig azért, mert felhívja arra a figyelmet, hogy a nemzeti identitásunk - hasonlóan a személyes identitásunkhoz - nem egy stabil, megkérdőjelezhetetlen képződmény, hanem külső és belső hatások következtében narratív módon folyamatosan alakul.

Kora újkori magyar filozófiatörténet

József Simon — 2024-03-18

Előszó a szám tematikus blokkjához.

Ames és Apáczai

Farkas Gábor Kiss — 2024-03-18

Kutatásom tárgya Apáczai kései természetfilozófiai összegzése, a kéziratban maradt, 1659 előtt keletkezett Philosophia naturalis, és ennek eklektikus filozófiai rendszere. Hipotézisem szerint ennek az eklekticizmusnak a keretrendszerét Apáczai nem fogalmilag próbálta megteremteni, hanem elsősorban az vezérelte, hogy a számára személyesen fontos filozófiai hagyományok mindegyikét megismertesse diákjaival. Ehhez viszont szüksége volt a karteziánus prima philosophia és a tradicionális philosophia naturalis összekapcsolására. Ezt a kapcsot pedig William Ames Technometriája biztosította számára, amely az ars, illetve a techné fogalmán keresztül az Isten által teremtett világban Isten arsához vezető utak teljességét kívánta feltérképezni. Így jut el Descartes cogito-érvétől és a megismerés-fogalmától Ames ítéletalkotás-koncepcióján keresztül (iudicium) a teljes természet megismeréséhez, ami a philosophia naturalis tárgya, és egyúttal Isten ars-ának felfedezése a világban.

Apáczai Csere János és a posztrámista dialektika

Ildikó Hajdu — 2024-03-18

A dolgozat Apáczai Csere János logikai tárgyú szövegeinek, a Magyar Encyclopaedia II. és III. részének, valamint a Magyar Logicatskának a posztrámizmus hagyományaihoz való viszonyát vizsgálja, illetve kísérli meg elhelyezni Apáczai munkáit a hazai és nemzetközi szellemi környezetben. A dolgozat a terminológiai átvételeken túl három aspektusból elemzi Apáczai logikai tematikájú munkáit a posztrámizmus viszonylatában: a vizualitásra, az enciklopédizmusra és a vernakularitásra összpontosítva, továbbá az Encyclopaedia és a Logicatska terminológiaalkotási tendenciáit hasonlítja össze, arra keresve a választ, hogy mi motiválhatta Apáczait arra, hogy közel azonos időben két, azonos tematikájú művet is megjelentessen.

A cogito-érv mint első alapelv

József Simon — 2024-03-18

A tanulmány elemzésének forrásai Pósaházi János Syllabus (Kolozsvár 1685) című művében kifejtett Descartes-kritikája és az arra válaszként íródott, ismeretlen szerzőtől származó Vindiciae című kézirat. Pósaházi az általa bírálat alá vett 32 karteziánus kijelentés (45-76. kijelentések) közül a 68. pont alatt az ellen érvel, hogy a cogito-érv a filozófia első alapelvéül szolgálhat. Érvelése szerint ha meg is engedjük a cogito-érv konkluzivitását (amit más helyeken kifejezetten tagad), az akkor sem lehet a filozófia első alapelve, mert érvényessége más, azt megelőző alapelveken nyugszik. Az ismeretlen szerző válasza szerint azonban éppen a cogito-érvvel szembenálló bármely más rivális alapelv szorul a cogito előzetes belátására, így Descartes helyesen tekintette ezt az elvet a filozófiai első alapelvének.

Leibniz levélváltása Christobal de Rojas y Spinolával a felekezeti reunióról Magyarországon

Gábor Gángó — 2024-03-18

A tanulmány a hannoveri Leibniz-Archívum forrásanyagának bevonásával, illetve az ismert források kritikai újrafelvételével tárgyalja Christobal de Rojas y Spinola magyarországi misszióit a Leibnizcel folytatott levelezésének a perspektíváján keresztül. Megmutatja, hogy nézetkülönbségeik egyfelől a reunió egyházpolitikai tétjeinek, másfelől a magyar politikai közösség Habsburg birodalmon belüli autonómiájának eltérő értelmezéséből adódtak. A tanulmány a Leibniz-kutatás szempontjából a hannoveri polihisztor kelet-európai tájékozódásának témájához járul hozzá. Rojas y Spinola törekvéseit új megvilágításba helyezi annak bizonyításával: számára úgy tűnt, az egyházi reunió legfőbb akadályának nem a protestánsok ellenállása, hanem a katolikus egyházon belüli belső vita az oka.