Első, második és harmadik személyű referencia

Absztrakt

Gondolatainkhoz való közvetlen és sokszor tévedhetetlennek hitt hozzáférésünk miatt azt gondoljuk, hogy más módon tulajdonítunk hiteket, cselekedeteket magunknak, mint másoknak. Amit azonban fogalmak segítségével el tudunk gondolni magunkról, azt el tudjuk gondolni másokról is. A tanulmány fő kérdése, hogy nyelvhasználatunk segítségével hogyan adható egy egységes számadás az első, második és harmadik személyű referenciáról úgy, hogy az első személyű gondolatok szubjektív jellegével is el tudjunk számolni. Emellett kifejtésre kerül, hogy az első személyű állításokban szereplő „én” miért tekinthető öntulajdonításainkban eliminálhatatlan és szemantikailag nem-indexikus kifejezésekre redukálhatatlan elemnek, valamint vizsgálat tárgya a beszélő nézőpontjából megtett első, második és harmadik személyű állítások közös jellemzői, melyek a spontaneitás, az azonosítás-mentesség, a közvetlenség fogalmaiban adhatóak meg, és az is, hogy milyen szerepe van az észlelésnek e referenciákban.